A kandallók története és fejlődése
Sőt, becslések szerint a történelem során több millió ember életét mentették meg, és népszerűségük azóta is töretlen. Akár nagyok vagy kicsik, akár hagyományosak vagy modernek, mindig szívesen látott kiegészítői bármely otthonnak, és a szoba középpontjaként szolgálnak.
A kandallók története és fejlődése
A középkorig a tűzrakóhelyeket az otthonok fűtésére használták. Bár kényelmes módot jelentettek az ételek elkészítésére és az emberek összehozására, ugyanakkor komoly tűzveszélyt is jelentettek, és hatalmas mennyiségű füstöt okoztak az otthonokba. A füstöt nehéz volt távoltartani, ezért lyukakat fúrtak a tetőkbe, és az ablakokat nyitva hagyták. Ezek a módszerek azonban nem oldották meg teljesen a problémát, és a füst továbbra is bent maradt, így az otthon lakói ki voltak téve a szén-monoxid-mérgezés egészségügyi veszélyeinek.
A megoldás a kémények kialakítása volt, amelyek huzatot hoztak létre, amely elvezette a füstöt az otthonból. Bár a kémény nem volt tökéletes megoldás, nagyban javította az otthonok biztonságát, és a jólét jelképévé vált Európában.
A 16. századra a tűzrakóhelyeket felváltották az ismertebb kandalló-kialakítások, amelyek maximalizálták a keletkező hő mennyiségét, miközben minimalizálták a keletkező füst mennyiségét. Ahogy ezek a kandallók fejlődtek, számos új funkciót találtak ki, hogy hatékonyabbá tegyék őket, és csökkentsék a füstnek a lakásba való kiszabadulásának valószínűségét.
Az egyik legjelentősebb fejlesztés a Prince Rupert of the Rhine által feltalált rostély volt, amely lehetővé tette, hogy a levegő elérje a fát, így az hatékonyabban égett, és csökkentette a füst mennyiségét. A másik a légáramlást szabályozó és a füstöt megfékező terelőlap volt.
A 18. században Benjamin Franklin kifejlesztett egy konvekciós kamrát a kandallókhoz és a fakályhákhoz, amely hatékonyabbá tette azokat, mivel kevesebb füstöt és több hőt termelt. Rumford gróf szintén javított a kandallók kialakításán egy magas, sekély tűztér létrehozásával, amely hatékonyabban felfelé és kifelé húzta a füstöt.
Ez a kialakítás sokkal több sugárzó hőt bocsátott ki, mint az akkori szabványos kandallók, és Thomas Jefferson a Rumford terveit szerelte be monticellói otthonába.
Mint minden építészeti elemnek, a kandallónak is hosszú és gazdag története van. Számos innováció középpontjában állt, és még mindig a legtöbb kortárs otthon alapdarabja.
A legkorábbi kandallók kőből készültek, és az anyagot a magas hőmérséklet miatt gyakran kellett cserélni. Ez költségessé tette a fenntartásukat.
A vas feltalálása után a vaslapok használata vált általánossá, és a kandallókat tartósabbá tette. Ezeket a kandallókat luxusfelszerelésként használták, és csak a jómódú polgárok otthonaiban voltak megtalálhatók.
Ebben az időben váltak népszerűbbé a kőből készült tűzrakóhelyek is, amelyek már nem csak tűzrakóhelyként szolgáltak. Inkább a nappalik jellegzetességeivé váltak, és a falba kezdték beépíteni őket.
